A bőr öregedésének enyhítése

  • Home
  • A bőr öregedésének enyhítése

A bőr öregedésének enyhítése

A bőr öregedési folyamatának lassulását célzó kozmetikai cikkeknek van napjainkban a legnagyobb sikere. Ez az a probléma, mely leginkább megnyitja a vásárlók pénztárcáit. Így aztán egyértelmű, hogy eme kiélezett üzleti versenyben semmiképpen sem ülhetnek babérjaikon a kozmetikai cégek fejlesztői, kutatói.

A szervezet oxidációs folyamatait szabályozó enzimrendszerek erősítésével, továbbá az oxidatív stressz-helyzetek kivédését biztosító növényi hatóanyagokkal in vitro körülmények között már számos eredményt elértek. Probléma az, hogy az in vivo körülmények közötti bizonyítás várat még magára.

A reklám szakemberek egy kozmetikum hatásterületének leghatékonyabb megjelöléseként az „anti-aging” kifejezést alkalmazzák.
Azt is tudjuk, hogy az öregedés leállítása nem lehetséges, hiszen genetikailag determinált. Sok mindent nem tehetünk ellene. Tudomásul kell vennünk, hogy szervezetünkben oxidációs folyamatok halmaza játszódik le, melynek következtében károsító hatású intermedierek keletkeznek. Mindezt a folyamatot kivédi a fiatal szervezet antioxidáns hatásmechanizmusa, azonban a kor előre haladtával ez a rendszer működését tekintve legyengül, nem látja el maximálisan feladatát.

A patológiás szabadgyök reakciók a szervezet minden molekuláját képesek károsítani, mint a bőr legfontosabb lipidfehérje komplexeit, a biomembránokat a lipidperoxidációs károsodás útján, melyek eredményeképpen az öregedési folyamat jól szemmel látható a bőrön.
Az öregedési folyamatokat elősegítő tényezők a környezeti károsító hatások is. Ilyenek a levegőszennyezések, mint komoly szabadgyök források, a cigaretta füst, a sugárzások (UV), kémiai reakciók, peszticidek, toxikus hulladékanyagok…stb..

Számos oxidatív stresszhatást okozó tényező ellen tudunk védekezni. Például az UV sugarak elleni védekezés nagyon fontos a bőr egészsége szempontjából, hiszen a különböző UV sugarak a peroxid gyökök szintjét 60%-kal növelik a bőrben.

A Fenton- reakció a katalizáló fémek jelenlétével, majd a Haber-Weis reakció során igen reaktív hidroxil-gyökök keletkeznek, amelyek a legtöbb biomolekulát károsítani képesek, így valamennyi sejtalkotó károsodhat. Ezért a vas kelatálásával jelentős eredmények érhetők el, például a növényekben gyakori fitinsav és a polifenolok hatékony Fenton-reakciót gátló anyagok.

A leginkább hatásos öregedési gátló folyamat része az életvitel minősége, hiszen nem mindegy a bőr fiatalsága szempontjából az sem, milyen a szervezet oxidációs állapota. Ezért a sikeres eredmények csakis mind belső (táplálkozás) mind külsö (kozmetikai kezelések) kezelések együttes alkalmazásával érhetőek el.

A szabadgyökös reakciókat gátló vegyületeket, a scavengereknek, a reaktív oxigén gyökök és intermedierek káros hatásait kivédő anyagokat antioxidánsoknak nevezzük. Azonban tudnunk kell, hogy előfordul az a jelenség is, miszerint ugyanazon molekula lehet scavenger és antioxidáns aktivitású is.

A bőr öregedése során a szöveti struktúra jelentős mértékben megváltozik. A kollagén és elasztin rostok elvesztik rugalmasságukat, valamint természetes utánpótlásuk az életkor előrehaladtával elmarad. Ennek következtében a bőr elvékonyodik, durva tapintásúvá válik, rendszertelen pigmentáció, sekélyebb és mélyebb ráncok megjelenése jellemzi.

A keratinociták szaporodása illetve az extracelluláris mátrix növekedése érhető el aminosavak, valamint 1000-5000 Dalton molekulatömegű oligopeptidek rendszerbe jutattásával. Ennek következtében az öregedési folyamat a bőrön tapasztalható elváltozásai közül a ráncosodás jelentősen mérsékelhetővé válik.

A rozácea ismeretlen eredetű, nehezen kezelhető állapot. Fiatal felnőttkorban kezdődik, tipikus esetben a 30. és 40. életkor között. Különösen gyakran lép fel a szőke hajú, kék szemű, világos bőrű embereknél. Ha elég korán történik a felismerése és a kezelése, lassítható a csúnya arcvörösség kialakulása.

Kezdetben a vörösség csak néhány óráig marad meg az arcon és az orron, később tartóssá válik. A legkisebb véredények kitágulnak, és láthatóvá válnak az orca, az áll és az orr bőrén. Később az arcon csomócskák és pörsenések fejlődnek ki.

Az öregedési folyamat következményeképpen fellépő érfal rugalmatlanságból, törékenységből ered, melynek eredményeképpen a mikrocirkuláció jelentősen csökken, amely a karikás szem okozója is lehet. Valószínű, hogy ugyanezen okra vezethető vissza a cellulitiszes állapot, melynél a gyulladásos folyamat a bőrstruktúráért felelős kollagén és elasztin rostok enzimatikus bomlásához vezetnek (elsztináz, kollagenáz).

Ilyenkor jelentős eredmények érhetők el a bőr textúrájának helyreállításával, antioxidánsokkal, enzimblokkolással, az érfalak rugalmasságát fokozó, valamint a sejtek légzését és növekedését szabályozó készítmények alkalmazásával.

A kozmetikai ipar egyre több növényi hatóanyagot fedez fel és alkalmaz termékeiben, főleg vizes-alkoholos kivonatok formájában.